Első nap a suliban

Izgatottan vártam milyen lesz az első nap a suliban, mint Bodzi gyerek büszke gazdija, hiszen tudom ennyire okos és tüneményes ez az eb. (nyilván, mint minden más gazdi, hiszen mindenkinek a saját kutyája a legszebb, a legkokosabb stb.)

Egy rövid metró utazás után megérkeztünk a helyszínre, ami nem más, mint egy kertészet parkolójának egy lezárt része.

Már gyűlekeznek a kutyák, amikor mi megérkezünk, nincsenek sokan, kb 6-an, mindenki pórázon, gazdi mellett. Minden kutya relatíve nyugodtan ül, kivéve az én Bodzimat, amikor megszagolja, hogy kutyák vannak a környéken, mint az energizer nyuszi tele lesz energiával és mindegyik kutyával le akar mancsolni. S persze ennek hangot is ad.

Igazából kicsit másnak képzeltem el a kutyákkal való találkozást, azt hittem, hogy azért a gazdik szabadon engedik őket, hogy a kutyák megismerhessék egymást és lenyugodjanak, legalábbis Bodzi. (Később világossá vált számomora, hogy ezek a kutyák már ismerik egymást, mert ők már részt vettek a Puppy Course-on, amit az én Bodzim ugrott okossága és tudása miatt)

Pár perc és indul az első óra. Minden gazdi a kutyájával egy adott helyre megy, bizonyos távolságot tarva (ennek később lesz jelentősége)

Minden gazdi és kutyája bemutat egy gyakorlatot, a többi nézi és várja hogy sorra kerüljön. Az én Bodzim eközben ki akar törni a hámból, és ugat, de úgy hogy szakad szét a dobhártyám, hogy a másik kutya közelében lehessen. A másik kutya is reagál tehát 2 kutya oltári beszélgétese közben kellene odafigyelni az órára.

Próbálom visszatartani, közben kellemetlenül érzem magam, hogy azt sem hallani, hogy mint mond Marja, a tréner. Kb 10 perc múlva arra gondolok, hogy ha ez a legnagyobb gondja a kutyának, hogy a másik bűzmirigyét megszagolhassa, hát akkor legyen és közel engedem.

Ekkor Marja, mint a derült égből a villám, lecsap rám, hogy ne engedjem oda a kutyát, hiszen ezt akarta. Mire én nézek rá hülyén, hogy és, mi ezzel a gond? most legalább csöndben van, mire ő, persze, hiszen megkapta amit akart. (innen a beszélgetés már magamban folytatódik) jah hogy ezt nem lehet, hát nekünk nem mondta senki.

Marja elfelejtette, hogy sem én, sem Bodzi nem voltunk még ilyen tréningen és honnan kellett volna tudunk, hogy what to do.

Sebaj, megy tovább az óra, Bodzi jól csinálja, nyilván úgy ahogy mondom neki, ha én jól csinálom, akkor ő is. Volt pár feladat amit gyakoroltunk, kiváncsi vagyok hogy ezt fogjuk e ismételgetni sokáig, vagy tanulunk mást is.

Amúgy nagyon büszkre vagyok rá, mert ő a legfiatalabb a csoportban, a többi kutya 7-10 hónapos korú, és a fetch, vagyis eldobok vmit és hozd vissza, ő csinálta legjobban! és ahhoz képest, hogy akkor engedtem csak el a pórázról, nem ment oda a többi kutyához, hanem visszahozta nekem a labdát. Persze, ezt mi már gyakoroltuk a parkban, nehogy azt higgyje kedves olvasó, hogy mindent a sulira bízok! haha

Még egy érdekes dolog:

dicséretkor ugye kap egy jutifalatot, simogatást és biztató szavakat. Tréner azt mondta nekem, hogy nyugodtabb energiával simogassam meg, hiszen az én energiám rá is hatással van és mivel első nap a suliban stb stb.

Amúgy tudom miről beszél, mert ennek utánanéztem mielőtt kutyám lett, csak azért furcsáltam amit mondott, mert ha megnézek ilyen tréning videókat, elég nagy energiával dicsérik a kutyákat és azt hittem ez a norm. Persze hozzátette, ez csak tanács!! jó fej – gondoltam!

Ettől függetlenül nem vagyok elégedetlen az órával, nyilván engem kell elsősorban tanítani.

Bodzi a nap végén nagyon elfáradt, azért tegnap volt sok más élménye is…summa summárum – nem könnyű a kutya gyerekkor!

Folyt köv!